Területi könyvtári szolgáltatás

Gyarmat A Gézengúz együttes előadása

Dátum: 2017. június 02.
Részletek:

2017. 06. 02-án délután tartottuk intézményünkben családi délutánunkat, mely hagyományainkhoz híven már évek óta megrendezésre kerül. A rendezvényt a Gézengúz együttes zenés bemutatója indította, amely interaktív módon mozgatta meg a gyermekeket. Színvonalas műsoruk során egy mesedramatizálást is beleszőttek az előadásba, majd közös énekléssel záródott a program. Óvodapedagógus kolléganőim kétféle kézműves tevékenységet is irányítottak, kis kukacot csipeszből, valamint lufiból vidám figurákat készítettek a szülők és a gyermekek közreműködésével, melyet mindenki hazavihetett. Természetesen ennivalóval és innivalóval is kínáltuk kedves vendégeinket, melynek egy részét a szülők ajánlottak fel. A családi délután 17 óra körül ért véget, melynek programja igazodott az óvodások, de az idősebb korosztály igényeihez is. Az a közel 70 résztvevő láthatóan kellemesen érezte magát az élmény teli programokon. Reméljük máskor is lesz alkalmunk a megyei könyvtár segítségével hasonló színes programot szervezni.

Tarr Attila könyvtáros

Képgaléria