Területi könyvtári szolgáltatás

Felpéc "A gyermekirodalom varázslatos világa" - előadás

Dátum: 2018. május 10.
Részletek:

Az olvasóvá nevelésben évek óta együttműködik a könyvtár a helyi óvodával. Az előadás témáját a felpéci Mesevilág Óvoda vezetőjével egyeztetve választottam ki. Az óvónők többször jelezték, hogy az óvodába kerülő kisgyerekek kevés mesét hallgatnak, ismernek. A mesékkel jobbára filmeken találkoznak. Pedig a mesehallgatás elengedhetetlen érzelmi, szellemi fejlődésükhöz. Ezért fontosnak tartottuk a témát, az előadásra az óvónők szülőértekezleten is felhívták a figyelmet. Az előadóval megbeszéltük, hogy az óvodás és a kisiskolás gyerekek szüleit, nagyszüleit várjuk a programra. Világosné Rozsonics Erika nagyszerűen felépített előadása a témát mindenkihez közel hozta. Pszichológiai és pedagógiai alapozással, gyakorlati példákkal, játékos feladatokkal, a saját, és a hallgatók személyes élményeire hivatkozva meggyőzően hívta fel a figyelmet a mesék fontosságára a gyermekek életében. Az előadást vetített képek egészítették ki, gyermekkönyveket adtunk kézbe, a témához kapcsolódó irodalmat ajánlottunk a könyvtárból. Beszélgetés és játék zárta a jó hangulatú rendezvényt.

Juhász Istvánné könyvtáros

Képgaléria