Területi könyvtári szolgáltatás

Gyömöre Énekelt versek, dalok előadása

Dátum: 2019. május 31.
Részletek:

2019. 05. 31-én 18 órai kezdéssel a Hangraforgó együttes adott koncertet Gyömörén. A gyömöreiek (mondhatni) már rajongói az együttesnek, hiszen közkívánatra már másodszor érkeztek zenélni, énekelni a helyi közönségnek. Pünkösd, valamint a nemzeti összetartozás napjának közeledte miatt hallhattunk népdalokat, énekelt verseket ebben a témakörben. Mindezek mellett az előadásukban szerepeltek magyar költők szerelmes líráinak megzenésített verziói is. Egy igazán csodálatos és különleges koncertnek lehettünk szem- és fültanúi. Kis falu ellenére az érdeklődők megtöltötték a rendelkezésünkre álló helyet, és a közönség között a legapróbbaktól kezdve a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. Mindannyian szép élménnyel távoztak a koncert után. Köszönjük, hogy ilyen színvonalas előadást láthattunk.

Kovács Adél könyvtáros

Képgaléria