Területi könyvtári szolgáltatás

Ikrény "Mazsola" - előadás gyerekeknek

Dátum: 2018. szeptember 29.
Részletek:

Bálint Ágnes a Magyar Televízió első gyermekműsor szerkesztője, számtalan közkedvelt mesesorozat, mese, meseregény írója. Neki köszönhetjük (azt hiszem, sokunk nevében mondhatom) a népszerű Mazsola című bábsorozatot, a képeskönyvekből, vagy a TV-ből egyaránt ismert mesét. Negyedik könyvtári rendezvényként a győri színház művészeinek előadásában tekinthette meg kis közönségünk Mazsola történetét. A tökházikóban élő Manócska és Mazsola a varjú barát kérésére egy madárijesztő kiállításra mennek a Futrinka utcába. Hazafelé jövet az árvacsalán bokor alatt egy kis tengerimalacra akadnak, akit Mazsola mindenképp szeretne hazavinni, Manócska enged a kérésének, és ezt követően már Tádé (a kis tengerimalac) is velük él, mint Mazsola kistestvére. Az együtt élés azonban sokszor féltékenységet, önzőséget sző Mazsola részéről, mivel nehezen viselte, hogy már nem egyedül részesül Manócska szeretetéből. A mese végére az olykor szigorú, de mindig megértő Manócska segítségével Mazsola is megértő, jó szívű testvérré vált. A szeretetteli nevelésről szóló történet remek előadás, nagyon tetszett a gyermekeknek, szülőknek, akik nagy tapssal köszöntük meg az előadóinknak a színvonalas műsort.

Sipos Jánosné könyvtáros

Képgaléria