Területi könyvtári szolgáltatás

Vámosszabadi Digitális szakadékok - offline szülő, online gyerek

Dátum: 2019. augusztus 22.
Részletek:

A kezdeti percekben közösen idéztük fel az első számítógépes emlékeket a résztvevők bevonásával. Ezt követően a képzésen kapott diasorozatot vetítettem le, sok személyes élménnyel kiegészítve, és a továbbképzésen tanult praktikákkal színesítve az előadást. Az anyagot úgy jártuk körbe, hogy sok beszélgetés kezdeményezési mintát, lehetőséget mutassak a résztvevő szülőknek, melyekkel otthon elindíthatják a kommunikációt a témában. Adtam Youtube logóval ellátott színező lapot, az óvodáskorú gyerekek szüleinek, nagyszüleinek, mely segítségével beszélgetést kezdeményezhetnek a kicsikkel. Megmutattam a ma népszerű közösségi oldalakat, felhívtam a figyelmet veszélyekre. A témát kiegészítve érintőlegesen szóba kerültek az álhrek, és azok felismerése is, valamint a digitális világ hatása a gyerekek kialakulóban lévő testképére, hogy milyen nehézségeket okozhatnak a közösségi oldalak a fiataloknak önmaguk elfogadásában. Kiemelt téma volt az internetes zaklatás, ehhez kapcsolódóan zárásként néztük meg a Digitális Káprázatok sorozat idetartozó kisfilmjét, mely nagy hatást gyakorolt a jelenlévőkre. A hangulat feloldása érdekében beszélgetni kezdtünk a filmről, a bizalomról és a nyitottság fontosságáról, arról, hogy mit tehet egy szülő vagy nagyszülő egy jó kapcsolat kiépítése és fenntartása érdekében.

Berényi Éva könyvtáros